2012. november 13., kedd

Szennyvíz elszivárogtatója

2012. október 20-21. (szombat-vasárnap)
Az építkezés teljesen lelassult, megállt. Vagyis jobban mondva a munkák nagy része készen lett. Így az én blogírásom is akadozik, de most rászántam magam, és megpróbálom rekonstruálni az utóbbi 3-4 hetet.
A szennyvizes cég az október 20-ai héten kiszállította az elszivárogtatóhoz szükséges anyagokat, csöveket, így a hétvégén meg tudtam csinálni véglegesre.
Ehhez hívtam egy munkagépest, mert nagyon hosszan kellett földet kiemelni 1 méter mélyen. Pár hétbe beletelt volna, ha kézzel kellett volna csinálni, de a géppel 2 óra alatt készen volt. Még így is kellett korrigálni ásóval több helyen is, amivel a szombat délelőtt eltelt. Utána lehetett lefektetni a vezetéket. A megfelelő lejtéssel beállítottuk a csöveket, és az elszivárogtató mezőig gyorsan is haladt. Ott aztán lelassultak a munkafolyamatok. Ott 30 cm mély kavicságyat kellett kiépíteni, erre fektetni a kilyuggatott dréncsövet, majd még kaviccsal betemetni. befedni geotextíliával, és csak utána lehet majd betemetni az egészet homokból.
A kavicsbehordást az utcáról el is kezdtem szombaton, de amíg a homok lapátolást szidtam egész délelőtt, addig a kavics lapátolása egyenesen szörnyű, katasztrófa. Nem halad, nem lehet a lapátot értelmesen beletolni, megakad állandóan. Így teljesen kikészülve a szombati melótól vasárnapra segítséget kaptam, a sógorom Szegedről volt olyan rendes, és ideutazott, csak hogy végre készen legyünk még vasárnap. Nagyon nagy segítség volt, a munka is könnyebb volt, hogy ketten lapátoltunk.
Pár kép a melós hétvégéről:




1 megjegyzés:

  1. Üdv!

    Érdeklődnék, hogy, mennyre elégedet szennyvíz tisztító berendezéssel. Évente egy szer kell szippantani? Szokót – e bűzz, lenni mikor túl van terhelve. Mire kell figyelni üzemeltetéskor?
    Előre köszönöm.

    VálaszTörlés