Kezdenek nagyon felgyorsulni az események, egymásnak adják a kilincset a mesterek, néha még párhuzamosan is dolgoznak.
A héten kedden hozták a csempét. Ezt futárral szállították ki. Számítottam rá, hogy ki kell mennem, vártam a hívást. Meg is érkezett, mondta a srác, hogy 10 perc múlva odaér. (Úgy látszik teljesen felesleges mondanom, hogy mikor szóljanak, erről minden ügyintéző elfelejtkezik.) Mondtam neki, hogy nekem pedig legalább 1 óra, míg odaérek. Szerencsére az ott levő festőket elértem, és ők nagyon készségesen átvették és megelőlegeztek nekem 12.000 Ft-ot.
Mire kiértem be volt pakolva a csempe. Kifizettem a festőnek a hitelt, és mindenki őrült, engem sem kellett várnia a futárnak, de az egész csak egy nagy szerencse volt.
A festők kedden a falat simogatják. Azaz a glettet kell megcsiszolni festés előtt. Elég poros munkának tűnik, a két jóember csupa fehér hóembernek nézett ki, és mindenhol az a finom anyag szállt. Azt mondták, hogy még aznap végeznek, és kezdik a festést. Leadtam nekik a színeket, amit le is rendeltek, hogy szerdára kikeverjék őket. Szerencsére a plafon mindenhol fehér lesz, és a garázs is csupa fehér. Ezt kedden meg tudják csinálni. Szerdán már a színekkel festenek, és csütörtökön jön a csempéző.
Egy nagyon jó kérdés lehetne, hogy kifestés után a csempéző nem fogja-e elrontani a falat a csempevágásokkal, és ragasztókeveréssel? A válasz egyszerű: az egyik szoba marad a munkásszoba, ahol ezek a folyamatok majd megtörténhetnek, ott nem lesz kifestve semmi, csak a többi helység. Az a szoba meg majd a legvégén lesz megcsinálva, mikor a csempéző végzett.
Majd az összes után jöhet a laminált parkettás emberke, de az a jövő hét programja lesz.
Szerdán a tervek szerint egy színes réteggel kifestették a házat belülről, majd csempézés után fogják festeni a második réteggel. De már így is látszik, hogy a választásunk milyen lett. Nekünk tetszik:
Csütörtökön reggel jön a csempéző, vele kezdjük a napot. Részletesen megbeszéltük, hogy melyik csempét hová rakja, milyen irányban, és egyenként milyen fugaszínt kérünk hozzájuk. Majdnem 1 órát sikerült elütnünk ezzel, a szakember sok ötlettel segített nékünk a választásban. Ezen a napon neki is kezd, majd legközelebb jövő hét hétfőjén jön, és keddig befejezi az összes munkáját.
Hogy a mesterek ne zavarják egymást, ma a festők kimentek a házon kívülre festeni, lekenik a verébdeszkákat, és mindenféle egyéb faanyagot az általunk választott tölgy fapáccal.
Itt egy kép, egyenlőre a földön lerakva, hogy hogyan raktuk össze a fürdő csempéjét, a díszcsíkkal együtt:
Ezen a képen pedig már a falra felrakva látható.
A ház külső alapozó színezése is elkészült. Erre fog rájönni a végleges szín, ami ennél egy kicsit élénkebb, picit sötétebb lesz.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése