2012. július 24-26. (kedd-csütörtök)
És elkezdődtek a kevésbé látványos, viszont ugyanúgy nélkülözhetetlen munkafolyamatok. Mostantól a következő hetekben sűrűn váltják egymást a szakemberek, mindenki 1-2 napot dolgozva a házon.
Ennek a fázisnak az előkészületeit már előző vasárnap elkezdtük. A villanyszerelő mester mielőtt a héten elkezdené a munkáját, elutazott hozzánk megbeszélni, hogz mit hova szeretnénk. Nem is gondoltam, hogy ennyi mindenről kell hirtelen döntenünk, és 2 órát fogunk beszélgetni róla. Minden helyiségen végigmenve berajzoltuk, hogy hová kérjük a villanykapcsolókat, a világítást, és a konnektorokat. Amire viszont eddig nem gondoltunk, hogy ha szépen akarjuk kiépíteni a most még nem beszerelt dolgokat, akkor arról is most kell döntenünk. Emiatt kértünk normál csengő bekötést, klímának és riasztórendszernek bekábelezést is. Valamint pár épületen kívüli lámpát, kapcsolót és dugaljat, amik nem voltak az árban. Emiatt kicsit rá kell majd fizetnünk, de ezzel a megoldásokkal nem kell majd később kábelezni, a szobában a falon kívül villanyt vezetni, és gondolkodni, milyen biztosítékkal hogyan kössünk be a meglévő biztosítószekrénybe.
A keddi nap a vízszerelőké, a szerda és csütörtök a villanyszerelésé.
A vizesekkel ugyanúgy át kellett nézni mindent a munka megkezdése előtt, bár ez nem tartott sokáig. Negyed óra alatt végeztünk. És még a keddi napon be is fogják szerelni a vezetékeket a megfelelő helyekre.
A villanyszerelésnek az utána következő 2 nap kell. Ezt meg is értem, mert olyan sok mindent kértünk tőlük össze-vissza, hogy kíváncsi vagyok hol vezetik majd el azt a sok vezetéket.
Mindezek után lehet majd a belső válaszfalak másik oldalát is felrakni a köztük levő szigeteléssel együtt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése