2012. július 24., kedd

Víz- és villanyszerelés

2012. július 24-26. (kedd-csütörtök)
És elkezdődtek a kevésbé látványos, viszont ugyanúgy nélkülözhetetlen munkafolyamatok. Mostantól a következő hetekben sűrűn váltják egymást a szakemberek, mindenki 1-2 napot dolgozva a házon.
Ennek a fázisnak az előkészületeit már előző vasárnap elkezdtük. A villanyszerelő mester mielőtt a héten elkezdené a munkáját, elutazott hozzánk megbeszélni, hogz mit hova szeretnénk. Nem is gondoltam, hogy ennyi mindenről kell hirtelen döntenünk, és 2 órát fogunk beszélgetni róla. Minden helyiségen végigmenve berajzoltuk, hogy hová kérjük a villanykapcsolókat, a világítást, és a konnektorokat. Amire viszont eddig nem gondoltunk, hogy ha szépen akarjuk kiépíteni a most még nem beszerelt dolgokat, akkor arról is most kell döntenünk. Emiatt kértünk normál csengő bekötést, klímának és riasztórendszernek bekábelezést is. Valamint pár épületen kívüli lámpát, kapcsolót és dugaljat, amik nem voltak az árban. Emiatt kicsit rá kell majd fizetnünk, de ezzel a megoldásokkal nem kell majd később kábelezni, a szobában a falon kívül villanyt vezetni, és gondolkodni, milyen biztosítékkal hogyan kössünk be a meglévő biztosítószekrénybe.
A keddi nap a vízszerelőké, a szerda és csütörtök a villanyszerelésé.
A vizesekkel ugyanúgy át kellett nézni mindent a munka megkezdése előtt, bár ez nem tartott sokáig. Negyed óra alatt végeztünk. És még a keddi napon be is fogják szerelni a vezetékeket a megfelelő helyekre.
A villanyszerelésnek az utána következő 2 nap kell. Ezt meg is értem, mert olyan sok mindent kértünk tőlük össze-vissza, hogy kíváncsi vagyok hol vezetik majd el azt a sok vezetéket.
Mindezek után lehet majd a belső válaszfalak másik oldalát is felrakni a köztük levő szigeteléssel együtt.

Belső válaszfalak

2012. július 19-20. (csütörtök-péntek)
A hét második felében jöttek a gipszkartonozó szakemberek. Mint remélem korábban irtam is, a belső falak szigetelt gipszkartonból fognak elkészülni. Csütörtökön ennek a vázát rakták össze, pénteken pedig az egyik oldalt csavarozták fel minden falnál. Azért csak az egyiket, mert a villany- és vízvezetékeket még be kell szerelni a falba, majd utána fog belekerülni a szigetelőanyag, és zárják be a másik oldalát is.
Nagyon izgalmas volt a hétvégén kimenni a házhoz. Most, hogy a belső falak is állnak már, lassan kialakul, melyik szoba mekkora lesz. Így már nem is látszik olyan kicsinek, a szobák pont megfelelő méretűek, a fürdőszoba szokatlanul nagy. A nappali még mindig a legnagyobb légterű, de az pont jó is, mert úgyis azt fogjuk használni sűrűn.
A képeken a belső vakolást és a (félig)falazást láthatjuk:





2012. július 17., kedd

Belső vakolás

2012. július 16-17. (hétfő-kedd)
Kis csúszással a tervekhez képest hétfőn kezdik a vakolást. Az anyagot már korábban kihozták, most megérkeztek a melósok is. Hárman csinálják. Hoztak egy nagy gépen, ami kb. akkora, mint egy betonkeverő. Erre egy slaggal rákötötték közvetlen a vizet. Sajnos csak a hálózati víz jó, mert állandó nyomáson kell tartani a gépet. Ebbe öntik a vakolóanyagot, és azt szépen kikeveri a masina. Majd egy hosszú tömlővel - ami a géphez van kötve - felfújják a falra. Állítólag nem sok vizet használnak el, sokkal kevesebbet, mint a hagyományos betonkeverős módszerrel, így a fal is gyorsabban kiszárad. Viszont nekünk is lesz vele melónk, mert a szigetelés és a nyílászárók miatt szellőztetnünk kell sokat, magától nehezebben menne.
Ezt a vakolást kedd estére fejezik be.
A belső vakolás befejezése után a házat erősen szellőztetni kellett. A külső hőszigetelés és a már berakott nyílászárók miatt a vakolat lassabban szárad. Hála viszont az új technológiának, a gépi vakolásnak, sokkal kevesebb vizet használtak fel, és így kevesebbet is kell kiszárítani a falból. Mostanában éppen ezért hétvégén kimegyünk szellőztetni, és minden alkalommal sarkig nyitjuk az ajtókat és ablakokat.

Nyílászárók

2012. július 10-11. (kedd-szerda)
Ezen a héten mi nyaralni voltunk. Az építők most tették be az összes nyílászárót.
A tervek szerint úgy volt, hogy még a vakolást is megcsinálják, de az a következő hétre csúszott.
Az elkészült munkáról itt van pár kép:



2012. július 2., hétfő

Valamit hoznak ma

2012. július 2. (hétfő)
Ahogy az építővel megbeszéltem a héten nem történik semmi a házunkon. A gerendák legalább száradnak, alakulnak a tető súlya alatt. Jövő héten viszont a belső vakolást fogják megcsinálni. Eredetileg a téglákra belülről is gipszkartont ragasztottunk volna, de azóta az építők leszerződtek egy vakoló céggel, akik géppel gyorsan meg tudják csinálni belülről az egész munkát. Természetesen beleegyeztünk, ez nem befolyásol semmit a ház szigetelési mutatóin.
Ma kaptam viszont egy telefont, hogy délután hoznak valamit a telekre. Csak arra tudok gondolni, hogy a vakoláshoz kell valami alapanyag. A sofőr azt mondta, hogy daruval szépen be tudja tenni a telken belülre. Még mondjuk nem látta a telket, és a szűk, homokos utcánkat sem a villanyvezetékkel, de előre nem akartam vele vitába szállni. Remélem odatalál, és sértetlenül le tudja rakni a cuccot.
Ettől függetlenül szerintem jövő héten fogják megcsinálni a munkát.
Képeket a következő hét vége felé tudok majd felrakni.