2012. május 25. (péntek)
Ezen a napon már nem volt szerencsém végigkövetni az eseményeket, így csak pár szóban tudom összefoglalni. Ez egy tervezett szállítás volt, ezért az odajutást, és a lerakodást is megoldották az építő emberei.
Délután beszéltem velük telefonon, szóba került a téglapakolás is. Mesélték, hogy többek között az utca miatt, és mert mi a kapuba raktuk a maradékot, ők sem tudták a fő részt rárakni az alapra, ami a további munkához elengedhetetlen lenne. Kihoztak még 19 raklappal, amit elmondásuk szerint leraktak, ahova tudták, és az utca most tele van téglával. :-)
Kérdeztem őket a továbbiakról is, hogy hogyan fogunk a héten haladni. Azt mondták, hogy most keresniük kell olyan gépet, amivel a téglát fel tudjak pakolni az alapra, mert onnan tudnak majd elkezdeni falazni. Én a hét második felére tippelem, hogy ez megtörténik, és kezdődhet az egyik leglátványosabb munkafolyamat, a falazás.
Most így néz ki az utca a sok raklappal:
2012. május 29., kedd
A maradék tégla beelőzi a fő szállítmányt
2012. május 24. (csütörtök)
Kicsit megkavarodott a téglaszállítás. Mint azt korábban írtam, pénteken kellett volna jönni a "nagy" szállítmánynak, majd utána héten a maradéknak. Csütörtökön viszont kaptam egy telefonhívást, hogy még aznap ki fogják hozni a maradékot, majd pénteken az eredeti, nagyobb mennyiségű téglát.
Kicsit át kellett szervezni a napom, de az építkezés haladása miatt ezt bármikor nagyon szívesen megteszem.
Délután hív is a kiszállító bácsi, hogy hova kell vinnie az árut. Próbáltam elmagyarázni, de nagyon nem értettük egymást. Én folyamatosan nem értettem, hogy miért akarja lecsatolni a fél szállítmányát valahol a falu előtt, ő meg nem értette, hogy hol kell kanyarodni és merre. Ezért megbeszéltük, hogy az M2-n levő Shell kúton találkozunk, és majd követ engem a telekig.
A találkozó rendben megtörtént, talán 5 percet kellett várnom rá. Viszont amikor megláttam a szerelvényt, kicsit megijedtem. Ekkora járművel még a faluban a betonútra sem tud rákanyarodni, nemhogy a mi kis földutunkra. Egy nagy Scania platós rész, plusz egy ugyanakkora pótkocsi volt megrakva téglákkal. Most már én is úgy gondoltam, hogy ezt bizony le kell csatolni valahol, és fordulni egyet, hogy bevigyük.
Aztán tisztáztuk a félreértéseket. A sofőr úgy gondolta, hogy ez már tényleg csak a maradék, felvilágosítottam, hogy igen, elnevezés szerint az, de még nincs tégla a telken. Majd ő világosított fel, hogy csak a kocsin levő tégla jön hozzánk, a platón levő nem, így a lecsatolás teljesen jó megoldás, majd ugyanerre jön vissza, felveszi, és megy tovább. Egyszerűsödött a probléma.
Így a falu előtt leakasztottuk a pótkocsit, a faluban okosan megválasztva az utcákat és kanyarokat bementünk a telekig. Viszont nem tudott a szűk utca miatt ráfordulni a kapura, csak mellétolni. Az építők kifejezett kérése ellenére sem tudta a raklapokat az alapra rakni. Azaz egyet igen, de a maradék 7-et csak mellé. De még a kerten belülre.
Így sikerült:

2012. május 25., péntek
Lábazati beton
2012. május 18. (péntek)
A mai munka az előkészületek miatt elég egyszerű. A terület bezsaluzva, vízszintbe állítva.
Jön a mixerkocsi, és a varázslatos hosszú karjaival fel kell tölteni a lábazatot. Elsimítani az egészet, hogy valami szép kinézete is legyen.
Mostantól fogva nekem kell locsolnom a betont minden nap, főleg az első napokon.
A tervek szerint a következő hét péntekén fog érkezni az első téglaszállítmány, majd az azt követő héten a maradék.
Így sikerült a beton, és így öntözzük, befogva minden munkaképes "egyént":

Lábazat feltöltése
2012. május 15. (kedd)
Ígéretükhöz híven ott voltak a munkások. A mai feladat sok apró részből áll.
Ismét nem tudok ott lenni egész nap velük - mint eddig még egyszer sem -, csak az elmondásokból és az építkezés haladásából látom, mi változott aznap.
Három teherautónyi homokot, vagyis valami alacsony minőségű töltőföldet (mármint úgy értve alacsony minőségű, hogy termőföldnek alacsony a minősége, de kiváló tölteni) borítottak le a telekre az előző héten, ezzel kell feltölteni a lábazatot. Nagyon sok homok belement, mire vízszintes lett a terület. Ezek után géppel le kell döngölni, tömöríteni.
A tömörített töltésre egy 10 cm vastag kavicsréteg jön, azt újra tömöríteni kell.
Majd az egész lábazatot fel kell zsaluzni körbe, kimérni vízszintesre, hogy a következő réteg betont már csak önteni kelljen, és simítani. Ja, és még a beöntéshez be is kellett vasalni a területet az előre odakészített vashálóval.
Ezzel még aznap végeztek, várjuk a pénteket a betonozással.

Az első vízszerelés
2012. május 14. (hétfő)
Ahogy ígérték, hétfőn reggel a vízszerelők megjelentek a telken. Már a megbeszélt időpont előtt odaértek, de szerencsére már én is ott voltam. Megbeszéltük, hogy a tervrajzon körülbelül hol lesz a mosogató, fürdőkád, wc, mosógép, kazán, és ez alapján elkezdték kiásni az alap mellett a bejövő víz és a kimenő szennyvíz helyét. Mivel a víznek a fagyhatár alatt kell mennie, így azt a 80-90 cm mély alap alatt kellett behozniuk. A szennyvíznek nem kell olyan mélyen lennie, ezért ott magát az alapot kellett átfúrniuk.
Mindezt egy nap alatt meg is oldották, tehát kezdődhet a következő fázis.
Másnapra ígérik, hogy jönnek újra.

Az alap és lábazat
2012. május 10-11. (csütörtök-péntek)
Az alap kiásása és a lábazat felrakása:
10-én reggel a munkások felsorakoztak a telken, több autóval és felszereléssel. Hoztak egy kis munkagépet, amivel azon nyomban elkezdték a melót. Amíg ott voltam 15 perc alatt 1 méteres hosszon ki is emelte a gép a homokot. Már akkor látszódott, hogy igen gyorsan fognak haladni. Elmondásuk szerint délután 1-re rendelték a betont, így sietniük kell, hogy addig elkészüljenek, de "simán meglesz" - mondták. Ekkor otthagytam őket, hogy ne is zavarjak az állandó kérdezésemmel és beszélgetéssel.
Innentől a folyamatok rekonstruálásához a szomszéd bácsi segítségét kértem. Elmondása szerint dél körül tényleg végeztek az alap kiásásos részével, párhuzamosan pedig kézzel a középen levő tartóoszlop alapját is megcsinálták.
1 körül megérkezett a beton is, két nagy kocsival. Mivel az utca szűk, - mint azóta már többször is kiderült - egyik nagy szállítóautó sem tud ráfordulni a kapura, illetve mivel homokos, laza és lejtős a talaj, így el is kaparnak a kapu közelében. Ez történt a betonszállítóval is, az utcáról kellett benyomni a betont a helyére. Ez nem is gond, mivel van egy hosszú karja, amivel szerintem a kert teljes hosszát is átérné, de nálunk közben ott van a villanyvezeték is. Ez alatt kellett bevezetni a kart, nem hozzáérve a villanyhoz, így viszont a szomszéd bácsi diófáját kellett kicsit legallyazni, hogy beférjen. Ő áldását adta hozzá, szerencsére követte a folyamatokat. A betont a hosszú karral pontosan a helyére tudták önteni, nem kellett talicskázni, továbbszállítani, ezért délután az is készen lett.
Másnapra megérkezett a lábazathoz használt tégla (talán hivatalosan pincefalazónak hívják), amit az addigra megkötött alapra elkezdtek felrakni.
A telek sajátossága, szépsége, hogy kicsit lejtős, ez viszont az építőknek okoz fejtörést. A szintkülönbségeket a lábazattal hoztuk vízszintesre, mégpedig a magasabb oldalon 1 sort, az alacsonyabban fekvő oldalra 3 sort rakva.
A második napon végeztek a lábazat felrakásával. Egyedül a teraszt nem csinálták meg, mert arra később fog sor kerülni, és állítólag ez így is szokott lenni.
Nagy meglepetésemre közben szerdán hívott a vízszerelő, hogy a következő hét hétfőn reggel ott lesznek a telken dolgozni.
Amikor hétvégén kimentünk megnézni, a következő látvány fogadott minket:

A kitűzés
És májusban végre elkezdődik a munka látványosabb része, amikor hétről hétre egyre több latszik a leendő házunkból. Kezd nagyon izgalmassá válni a dolog! :-)
Ennek az első része a tervrajz alapján a ház kitűzése a telekre a pontos adatok szerint.
2012. május 3. (csütörtök)
A mai napon tűzzük ki a házat. Első ránézésre igen kicsinek tűnik még, de állítólag ha a falak állnak, majd másként fogjuk látni.
A kitűzés folyamata nem egy nagyon nehéz munka, inkább precíznek kell lenni, lemérni a pontos távolságokat, és helyesen beállítani a derékszögeket. Vaskarók és madzag segítségével az egész munka nem is tart tovább, mint 1-2 óra. Ezután gipsszel felszórják a talajt ott, ahol majd az alapot kell kiásnia a munkagépnek.
Elég szeles az idő, és esőre is áll, kérdeztem is, hogy nem hordja-e át a szomszédba a szél a gipszet, vagy mossa el az eső, mire az alapásás megkezdődik. De megnyugtattak, hogy pont azért szórják ezzel az anyaggal, mert ha megázik, akkor csak megkeményedik, és nem elmosódik.
A végeredmény itt látható a képeken.

2012. május 23., szerda
A papírmunka
Megkerestük a kivitelező céget, és nagyon ígéretesen nyilatkoztak a pénzügyi ütemezésükről, a hozzáállásuk nagyon pozitív. Mindent meg szeretnének oldani a mai napig is, akármilyen ötlettel is állunk elő.
Letisztáztuk a részleteket, a leendő házunk tervét, és erre kalkuláltak egy árat. Mivel még ez is megfelelő volt, megkötöttük a szerződést 2011 decemberében.
Az árban benne van a tervezés is, a saját tervezőjük által. Így az első részlet tervezői részének kifizetése után elkezdődött az engedélyeztetés hosszú folyamata.
Nem akarom a részletekkel untatni a kedves olvasókat, 4 hónapos utánajárás, hiánypótlás, javítás, és a szomszédok lemondó nyilatkozata után jogerőre emelkedett az építési engedélyünk.
És az építkezés látványos része kezdetét is veszi végre!

A kezdetek
Kis családommal az első döntésünk az volt, hogy ki szeretnénk költözni Pest forgatagából egy külvárosi vagy közeli település családi hazás övezetébe. Szerettük volna, ha Levi is szabadabban tud majd rohangálni a kertben, bár akkor még csak nagyon kezdeti terv volt ő maga is.
Jó sok ingatlanközvetítőt bíztunk meg a környéken, hogy keressenek nekünk megfelelőt az eladó házakból. Az ajánlottak közül meg is néztünk nagyon sokat.
Ahogy lenni szokott kezdetben végigjártuk a kicsit drágábbakat, de az átlag feletti minőségűeket. Van, amit elvittek előlünk, van, ami helyileg volt kicsit távolabb, és van, ahol az árból nem akartak engedni. Majd az idő előrehaladtával elkezdtek az ajánlott házak árai csökkenni, vele együtt viszont a minőségük is. Fél év múlva ott tartottunk, hogy a piacon lévő házakat már szinte mindet hirdetésről felismertük, a mutatottakra meg igencsak sokat kellett volna meg rákölteni, vagy eleve bontani kellett volna.
Ez volt az egyik befolyásoló tényező, ami az építkezés irányába lökött minket. A másik a húgom volt. (jelenleg azt mondom, hogy köszi érte, vagyis mindig azt fogom mondani, meg ha beletörik a bicskánk is, bár optimistán hozzáállva nem ez lesz!) Ő találta ugyanis a jelenlegi kivitelezőnk hirdetését Szegeden, és ajánlotta a figyelmünkbe. A neten megnézve az áraikat megfelelőnek találtuk, és innen kezdve rákerestünk az eladó telkekre.
Csak hogy rövidre fogjam a bevezetőt, találtunk is egyet egy szép helyen, ami meg belefért a költségvetésbe, és az alku után meg is vettük. Helyigazgatásilag Sződhöz tartozó területen van, fizikailag Göddel egybeépült területen. Nevelek a neve.
Egy csendes mellékutcában, pont ugyanolyan távolról a vasúttól és az autópályától, hogy egyik se legyen zavaró.

A blog célja
Ez a blog azért jött létre, hogy a kedves rokonok és barátok mérhetetlen kíváncsiságát könnyedén ki tudjuk elégíteni sok-sok információval az építkezésünkről. Olyan sokat kérdezgetik folyamatosan, hogy hogyan halad az eddigi legnagyobb vállalkozásunk, hogy indokolt volt elindítani ezt a naplót, így legalább nem kell elmesélnem naponta többször is a fejleményeket.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)