2012. szeptember 17-21. (hétfő-péntek)
Hétfőn a vizesekkel folytatódik az építkezés. Jönnek kiásni a víznek az árkot. A könnyen megközelíthető helyeken géppel, ahova nem fér oda, ott kézzel kell dolgozni. Jó mély árkot csinálnak, hogy télen ne fagyjon el. Én már csak a munkás embereket láttam, akik szépen megizzadtak, mire elvégezték a melót. A ház mögötti szűk részen pedig még a kitermelt homokot is nehéz volt elrakni, hogy ne folyjon vissza a gödörbe.
Mindenesetre a kábel lefektetésével, és a gödör visszatemetésével a nagyobb részen végeztek 1 nap alatt. A többit majd pénteken ássák és fektetik le.
Közben a gáztervünket elfogadták, szerdán szóltak, hogy mehetünk érte, és persze fizethetünk. De át kellett vennem minél hamarabb, mert a gázterven látszik, hol kell majd elvezetni a gázcsövet, hol kell kiásni annak is az árkot, és hogy oldjuk meg a szennyvízvezetékekkel a keresztezést, mert hivatalosan távolságokat kell tartani egymástól. És mivel pénteken a szennyvizet telepítjük, ezt időben ki kellett gondolni.
Megtörtént a kitalálás is.
Ezek alapján pénteken elkezdtük kialakítani az elvezető rendszert. Jött egy nagy traktor, markoló résszel felszerelve, az ő dolga maga az emésztőtartály helyének a kiásása. Mivel ez a gép sem fért be a ház és a kerítés közé, ahol kijön a szennyvíz a házból, így azt a részt megint kézzel kellett kiásni, nekem.
Én úgy gondoltam, hogy ne kelljen plusz szabit kivennem, hogy amíg a gép kiássa a nagy gödröt, addig én kiásom a ház mögötti ~10 métert. Együtt kezdtük, ő nyert. Negyed óra alatt készen volt. Nekem egy óra biztos kellett. De még pénteken telepítettük a rendszert, a beüzemelése meg majd akkor lesz, ha kiköltöztünk, mert a belerakott bacikat etetni kell, különben elpusztulnának.
A szennyvíztisztító berendezés:
2012. szeptember 27., csütörtök
2012. szeptember 11., kedd
És újra csak szervezés
2012. szeptember 11. (kedd)
A héten nincs kijelölt feladat, amit a házon meg kell csinálni, és kezd megint rám hárulni a feladat.
Ami még a beköltözéshez hiányzik, azt már nem csak az építők kell, hogy csinálják, hanem még legalább 2 másik vállalkozó. Így precízen, sok telefonálgatással telnek a napjaim, egyeztetek minek kell mi után következnie.
Az egyik feladat a hálózati víz és a gáz bekötése. Ezt egy mesterember fogja csinálni, aki még az előző héten pénteken kint volt és megnézte a munkát, hétfőn pedig árajánlatot adott. Ezt elfogadtuk. A vízzel már rögtön lehet kezdeni, a gáznál várunk a gáztervre, csak utána kezdődhet a szerelése a remélhetőleg gyorsan elfogadott tervnek megfelelően. Az időzítés már a vállalkozón múlik, hogyan tudja beszúrni a munkát a mostani menetrendjébe.
A másik munka a szennyvíz elvezetése. Erre egy másik céget kértem fel, már voltak a helyszínen is megnézni. Ők folyamatosan hívnak, hogy mikor tudják kezdeni, mert lesz egy nagyobb munkájuk, és előtte szeretnék nekünk befejezni. Ennek nagyon örülök is, csak a gázterv elkészítéséig nem akartam a szennyvizet megcsináltatni, mert a gázcsővel majd keresztezik egymást, és duplán nem akarok ásni. Azért csütörtökre minden tisztázódni fog, és ha minden a terveink szerint alakul, jövö hét pénteken tudják telepíteni a szennyvíz tartályát.
A házon belül még hiányzik a gázkazán, és a vízszerelvények felrakása, plusz a WC beállítása is. Ezt egy ember fogja csinálni, de mivel nem akar többször utazni, és gondolom ez nekem is így jobb anyagilag, ezért ezeket majd egyben fogja megcsinálni, miután a víz és szennyvíz be lesz kötve. Ki akarja próbálni a vízszereléseit.
A gázkazán nagyon trükkös dolog lesz. Az építő cég hozza a kéményével együtt, mert benne volt az árban. A gázszerelőm rakja fel, és építi be, de az építő cég embere köti rá a ház fűtésrendszerére. És ezek után egy harmadik ember fogja üzembe helyezni, aki a gázkazán típusának helyi képviselője, szerelője.
És legvégül lehet majd a villanykapcsolókat, dugaljokat felrakni, mikor már mindenki készen lesz a házon.
Ezzel párhuzamosan kell elkezdenem intézni a lakhatási engedélyt (vagy hogy hívják ezt a papírt). Ehhez majd minden közmű emberének ki kell jönnie, és átvenni a házat. Ezzel is várni kell, amíg minden be nem lesz kötve.
Úgyhogy most sok-sok telefonálás, szervezkedés, és majd egyre inkább csak papírmunka, mint az elején volt a tervekkel kapcsolatban.

2012. szeptember 5., szerda
Sitthordás, laminált padlózás
2012. szeptember 3-5. (hétfő-szerda)
Az építkezésen termelődött sitt elhordása az építtető feladata. Lassan összegyűlt 2 nagy kupac a kertben, amik már akadályozzák a munka további folytatását, nem tudjuk kiásni a szennyvíztároló és a vízhálózat árkait, hogy a házat rákössük a hálózatra.
Ezért hétfőre rendeltem egy konténert, szabadságra jöttem, és a hulladék nagy részét felraktuk egy 6 köbméteres konténerbe. Ezt meg a héten (szerdán) el is szállítják, így pénteken már találkozom is a vízszerelővel, hogy átbeszéljük, merre vezetjük a vizet. A szennyvíztisztító rendszert is párhuzamosan intézem, ha kialakult a vízhálózat, már rendelem is a szennyvízrendszer telepítését. Ez majd a jövő hét programja.
Pár kép született a szeméthordásról is, szerencsére megint akadt segítségem - a szomszéd srácon kívül -, így könnyű volt végezni időben:
Szerdán jönnek lerakni a laminált padlót. Azt mondták, hogy ketten végeznek 1 nap alatt az egész házzal, és este mehetünk takarítani. Reggel átbeszéltük, hogy milyen irányban, hogyan rakják le a lapokat, és 2 körül pedig hívtak, hogy végeztek. És hogy kevesebb szegőlécet vettem, érjek ki 3 szállal fél óra alatt. Mondtam, hogy ez lehetetlen, és nem akarom az újra kiszállásukat sem fizetni, ezért a hétvégén majd én befejezem.
Ilyen lett a laminált padló:

Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)